RSS
  • A látássérültek rehabilitációjáért

    Magyar Telekom Csoport
    2012. január 13., 14:02

    2012. január és február hónapban a Szempont Alapítvány célkitűzéseit támogatják azok, akik a 1788-as hello holnap! Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek. Az Adományvonalat már tízedik éve sikeresen működtető Magyar Telekom fontosnak tartja, hogy támogatásával segítse a hazai egészségügy fejlődését, szolgáltatásainak fejlesztését.

    A Szempont Alapítványt 20 éve alapították szakemberek, akiknek elsődleges céljuk egy önálló rehabilitációs központ létrehozása volt, ami 2005-ben meg is valósult. A szervezet elsősorban felnőtt korban látássérültté vált személyek rehabilitációjával foglalkozik. Statisztikák és felmérések szerint Magyarországon évente körülbelül négy-hatezer ember veszíti el a látását baleset vagy betegség következtében. Az Alapítvány a pszichés segítségnyújtás mellett az elemi rehabilitáció során a legalapvetőbb készségek (közlekedés, önellátás, kommunikáció) megtanításával segíti a hozzá fordulókat. Ezután következhet a foglalkozási rehabilitáció, a tágabb értelembe vett munkakeresés. A látássérültek támogatásán túl a társadalom érzékenyítésében is részt vállalnak a szakemberek (pl. a családtagok, leendő munkatársak bevonásával).

    A látását részben vagy teljesen elvesztő embernek helyt kell állnia a családjában, el kell tudnia jutni a munkahelyére, ügyeket kell intéznie, tanulni, gyermeket nevelni kell. A megváltozott élethelyzet új készségek elsajátítását igényli, az elemi rehabilitációnak pedig alapvető feltétele a speciális eszközök megléte (pl. hosszú, fehér bot, videonagyító, beszélő vércukorszintmérő). Ezek az eszközök hozzásegítik a látássérült embereket a társadalmi integrációhoz, mert önállósági szintjüket, életminőségüket növelik, viszont magas áruk miatt nehezen elérhetők az érintettek számára.

    Az Alapítvány egy segédeszköz-parkot is fenntart látásjavító, közlekedés-tájékozódást segítő vagy éppen az életet megkönnyítő eszközökből, amelyeket a hozzájuk forduló látássérültek ki is kölcsönözhetnek. A kölcsönzési lehetőség arra is jó, hogy az érintettek először kipróbálhatják a nagy értékű eszközöket, mielőtt döntenek a beszerzéséről. Az Adományvonalon keresztül befolyó adományokból az Alapítvány ezt az eszközparkot kívánja bővíteni, fenntartani, gyógypedagógiai szakmai támogatással a segítségre szorulók rendelkezésére bocsátani.

    A Szempont Alapítványról és tevékenységeiről további információ a http://www.szempontalapitvany.hu weboldalon található.

    A "1788 - az emberi hívószám" szlogenről is ismert hello holnap! Adományvonal a Magyar Telekom vezetékes és mobiltelefon-hálózatából is elérhető. A hívás és az sms-küldés díja egyaránt 100 forint, amely összeg áfa-mentes (Domino feltöltőkártyával kezdeményezett hívások kivételével). A 2012. január és február hónapok alatt beérkező hívások díja a hívók adományaként teljes egészében a Szempont Alapítványé lesz, amely ezt az összeget segédeszközparkja fenntartására és bővítésére fogja felhasználni annak érdekében, hogy a hozzá forduló látássérültek társadalmi integrációját elősegítse.

    vissza
  • Filozófia az egészségügyi informatika mögött

    2012-05-02

    „Minden mindennel összekötve” - erről szól ma a világ Aszódi Gábor és Fábián Kálmán, az ISH Informatika Kft. ügyfélkapcsolati és szolgáltatási igazgatója, illetve stratégiai igazgatója szerint.

    bővebben
  • Új helyre költözik az ISH Informatika Kft.

    2012-03-23

    Értesítjük kedves ügyfeleinket és partnereinket, hogy az ISH Informatika Kft. budapesti központja új telephelyre költözik! Az új címünk: South Buda Business Park (SBBP), 1117 Budapest, Budafoki út 56., ez a változás a a cég telefonos elérhetőségeit is érinti! További információkat a kapcsolat menüpontban talál!

    bővebben