RSS
  • SpeechMagic

    SpeechMagic

    A SpeechMagic beszédfelismerő rendszer egy szövegértő, beszélőfüggő rendszer.

    Egy-egy szakma viszonylag jól meghatározott kifejezéseinek illetve alkalmazott fordulatainak a megértése motiválta a Nuance fejlesztőit, amikor elkezdték technológiai kutatásaikat. A fejlesztés eredménye és terméke a SpeechMagic beszédfelismerő rendszer, amelyhez szakszókincset tartalmazó szakmai szótárak kapcsolódnak.

    A fejlesztők által végzett vizsgálatok eredményei igazolták, hogy a szakmai beszédfelismerő rendszer legjelentősebb alkalmazási területei lehetnek az orvosi és jogi dokumentálás. Fontos szempont volt a fejlesztés során, hogy e két szakma képviselői jól behatárolható szakszókincset használnak, amelyhez könnyebb elkészíteni a beszédfelismerő rendszer szakszótárait. A technológia lényege, hogy a kiejtett szavakat azok írásos formájához kell párosítani.

    A SpeechMagic beszédfelismerő rendszer egy szövegértő, beszélőfüggő rendszer. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nem szavakat, hanem szöveget értelmez, a beszédfelismerés pedig akkor éri el a maximális 90-97%-os arányt, ha a felhasználó személye huzamosabb ideig állandó, a rendszer ugyanis azonosítja a beszélőt annak hangszíne, kiejtése, tájszólása alapján. Szoftver rendszerek biztosítják, hogy a beszédfelismerő rendszer folyamatosan "öntanuló". Az utólagos korrekciókat tárolja, s számított ismétlések után önmagát megbízhatóan korrigálja. A rendszer alkalmazásának eredményeként a diktálással közel egyidejű az írott szöveg előállítása.

    Alkalmazási lehetőségek:

    - lehetséges a munkaállomásról (saját PC) történő diktálás, s külön munkafázisban a beszédfelismerés, majd egy másik (adminisztrátori) munkaállomásról, más személy által történő szöveg korrektúra, javítás elvégzése, majd a dokumentum nyomtatása;
    - lehetséges olyan alkalmazás, ahol azonos munkaállomásról történik a diktálás, s ezt követően azonos személy által a hanganyag lehallgatásával, a szöveg visszaolvasásával korrektúra elvégzése, majd a nyomtatás;
    - további lehetőség a diktálással egyidejűleg történő szövegolvasás és javítás is;
    - lehetséges az interaktív diktálás, amikor egy már korábban létrehozott dokumentumban, iratmintában parancsszóval a kipontozott szövegrészhez lép a program, s oda diktálható a kívánt szöveg (sablon, iratminta kitöltése ugrómezővel);
    - a diktálás történhet a számítógéphez kapcsolt vezetékes diktafon, vagy mobil diktafon használatával is;
    - létezik „stand-alone” alkalmazási módszer
    - diktálás történhet üres, új dokumentumba, vagy már meglévő iratmintába.

    Előnyök:

    - a munkafolyamatból a diktálás-gépelés-javítás hármasából minimalizálódik a gépelési munkafázis. A felhasználó által diktált szöveget a szoftver egyidejűleg word dokumentum formátumban rögzíti;
    - a beszédfelismerés 97 %-ban (orvosi); 90 %-ban (jogi) hibátlan;
    - a diktálás idő és hely korlát nélkül megvalósulhat (a digitálisan rögzített hang a számítógépen tárolva későbbi időpontban is felismertethető);
    - meglévő iratmintákba, dokumentumokba interaktívan is belediktálhat a felhasználó;
    - a felismerés a meglévő szövegszerkesztő programban történik, a dokumentum a meglévő okiratkezelő programba kerül lementésre;
    - nincs kazetta csere, rossz minőségű felvétel miatti ismétlés;
    - a dokumentumkészítés minimum 40-50%-al gyorsul; emeli az ügyfél kiszolgálásának színvonalát és hatékonyságát;
    - a javuló hatékonyság időt és munkaerőt szabadít fel;
    - az optimálisan végzett munka költséget csökkent;
    - a digitális hangminőség csökkenti az elírási hibák mennyiségét;
    - jótékonyan hat a munkalégkörre;


    Radiológiai szakszótár

    A SpeechMagic egy alaptechnológiai rendszer. Szoftverfejlesztői környezet segítségével illeszthető az egészségügyi szolgáltatóknál már működő szakmai informatikai rendszerhez (HIS-hez), radiológiai informatikai rendszerhez (RIS-hez); digitális képarchiváló rendszerekhez (PACS-hoz); vagy akár egyéni PC-hez.

    Az első hazai SpeechMagicTM rendszerillesztést jogelődünk, ISH Kft. végezte el, aki a MedSolution kórházi informatikai, illetve RIS rendszert illesztette az AGFA PACS rendszerhez, ezáltal megvalósítva az első magyar nyelven is működő beszédfelismerő és HIS-RIS-PACS komplett informatikai rendszert.

    A SpeechMagic működtethető szóló személyi számítógépen, vagy számítógépek lokális hálózatán, LAN, WAN, vagy internet közbeiktatásával egyaránt. Kiegészítő tartozékok a számítógépekben lévő kiváló minőségű hangkártya. A beszédfelismerő rendszerhez tartozik a kézben fogható speciális diktafon (SpeechMike), mely a diktálás során a hanganyagot továbbítja a számítógép szoftvere felé. További tartozék a visszahallgatás alkalmával az elmondott szöveg meghallgatást megszakító lábpedál. A SpeechMagic használata egyszerű, gyorsan megtanulható.

    A SpeechMagic  felhasználó szám függő licence formájában kerül forgalmazásra, melyet a folyamatos karbantartás, rendszerkövetés havi díja egészít ki.

    vissza